Catelyn:
Kételkedő
Rengeteg furcsaság akad a létben…
Több tucat miért, és miért nem?
Csapodár cselekvő, tétova tétlen…
Én meg – így, ahogy – nem értem…
Akad persze olykor egy töprengő talán…
Előkerül néha egy lehetne…
Közben az életünk sejt-szerű falán
Ide-oda pattan a szerencse…
Fordulni késztet -de durva!- egy mégse…
Közben egy mégis-től menni kell…
Előre? Hátra? Már nem tudom én se,
És akárkit kérdezek, nem felel…
Nem akar, vagy nem tudja, mit kéne?
Vagy én vagyok az, aki hallgatok?
Kérdezett, hogy érthettem mégis így félre?
Vagy olyan választ vár, amit nem tudok?
Egymástól válaszra várva, mi ketten,
A másikat bámulva hallgatunk…
Köztünk a csend alig hallhatón cseppen,
Elfojtva, mit kéne hallanunk...
Esetlen egyszer kóvályog, kábán,
Kísérik megkergült majdanok…
A sohasem suttog kesergőn, árván,
Egy hallhatatlan-halk szavú dallamot…
Egy talán, egy mégse, egy aprócska mégis…
Egy egyszer, egy soha, egy majd, ha fagy…
Sok hihetetlen, de azért valódi tézis,
Amikor kellene cserben hagy…
Én akarom érteni, igazán, tényleg!
Mindent, amit még nem tudok!
De honnan tudjam, hogy mi is a lényeg,
Ha a kérdést sem hallják, mert suttogok?
Kiabálni kell, talán meghallják végre!
De nem mozdul a szám, tovább hallgatok...
Könnyekkel vádolva, nem vesznek észre?
Kételkedve: és hogyha nem vagyok?
Bicske, 2025. május 6.
Kép forrása: MI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése