Catelyn:
November
A sötétség selymén át libben az este,
Ködöt szitálnak a csillagok…
Ősz-ruhát ölt fel a mindenség teste,
Kavarognak kesernyés illatok…
Harmatcsepp gyöngyöz a dérlepte fákon,
Levelüktől fosztottak ágai…
Elmúlás suhan a megfakult tájon,
És múlt időt igéznek szárnyai…
Súlyosan simul a nagy csend a tájra.
A létezés távoli, halk zsivaj…
A bánat is mintha a lelkünkre szállna,
Hamisan hangzik a „semmi baj”…
Mégis… Valahogy más most a
minden.
A fájdalmak könnyebben
látszanak…
Érzékenyebben érint a
nincsen,
A vágyak a lelkekkel
játszanak…
De talán… Ez is elmúlik egyszer.
Emlékké szelídül majd a nincs…
És megérti végül a gyarló, az
ember…
Hogy a szeretett semmi is drága kincs!
Tatabánya, 2025. november 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése