Catelyn:
Tehetetlen fohász
Feszít az indulat, túlcsordul bennem!
Valamit, valahogy kellene tennem!
De tehetetlen vagyok, nyomorult, béna…
Jaj-kiáltásom csak bennem szól: néma…
Foggal, körömmel, fejjel a falnak!
Nem lehet vége így, ennek a dalnak!
Miért ő? Miért így? Túl sok a miért!
Könyörögnöm kellene. De kihez, és kiért?
Egy szóra pattanok, feszül az ideg…
Felettem a fájdalmas jövendő libeg…
Nyújtózom – hiába -, el mégse érem,
Pedig ha megfogom száz részre tépem!
Szaggatom, üvöltve, haraggal, sírva…
Nyomorult jövőkép, mi van rád írva?!
Át tudnám írni? -Csak néhány mondat!
Nem írok meséset, csak cseppet jobbat…
Sírni szeretnék… A most annyira fáj!
Csak azzal törődöm, amivel muszáj…
Kapkodva keresek, egy biztos kis pontot…
Emlékfoszlányok közt, mit, miért mondott?
Összegabalyodott a rengeteg emlék…
Vergődnek riadtan, mint megtépett lepkék…
Hessentem őket el, próbálnak szállni,
Idegtépő érzés a bánatra várni…
De nem várom! Nem tudom! Nem most! Sőt soha!
Múljon el! Nem baj, ha marad majd nyoma…
Csak legyen úgy… Máshogyan… Ha nem is mint régen…
Békésen, szelíden, megnyugvó-szépen…
Bicske, 2025. november 28.
Kép forrása: MI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése