(Fel)növő

 Catelyn:

(Fel)növő

Lassacskán felnövök. Nem vagyok már gyermek!

A vállaim lenyomják problémák és terhek...

Gyötörnek gondok, és kínoznak bánatok!

Fojtóan ölelnek csalóka látszatok...

Tanulom mit, miért, hogyan kell tenni!

Nem tudok dönteni: maradni? Menni?

Tudni a biztosat? A jövendőt várni?

Remélni, nem is fog annyira fájni?

Ha akarom, elhiszem: mindenem rendben!

A mindenség kavarog csendesen bennem...

Nem érti a test, miért kíván mást a lélek...

Örülnöm kellene, gondolom, hogy élek...

Tanulok! Tanulok! Mégsem tudok semmit!

Ha elalszom, megnyugszom, legalább egy cseppnyit,

De álmomból arra riadok: reszketek!

Rémít a gondolat: és ha már nem leszek?

Meg fogok tanulni, felnőtt módon lenni?

Ha megkérded mi bajom, azt felelem: semmi!

Vagyis, hát... Valami... Hogy mi az? Hát... Nem tudom...

Jól vagyok! Jól leszek... Talán... Majd... Suttogom...

Egész kicsi vagyok... Eltemet a félszem!

Nem tudom, hogy mi a baj, csak a létét érzem...

De a külvilág felé - nem tudhatják! - titkolom...

Hogy milyen okból teszem? Ezt mutatták? Nem tudom...

Bizonytalan vagyok. Nem vígasztal semmi!

Nem szeretek - kettesben -önmagammal lenni...

De nyugodt szívvel mondom -hidd csak el!- meg leszek!

Miközben e percben épp -magamban!- elveszek...

Tatabánya, 2026. Május 7.

Kép forrása: MI