A szívét...

 Catelyn:

A szívét...

A temetőbe a szívét viszi ki az ember...

Elsuttogni mindazt, amit másnak nem mer...

Léttelen halomra helyezve virágot,

Füllentve -jó volna! - hamiskás világot...

Valóra vált álmokat, beteljesült reményt...

Nem baj, ha valótlan, ne búsítsuk szegényt!

Higgye el - ha tudja! - velünk minden rendben,

Csak beszélgetni jöttünk, a fájóan mély csendben...

A sír-szomszéd, ha látja -van mit nézni!- sírva...

Elfogadva mindent, ami meg volt írva...

Búcsú nélkül ment el? Csak a hiányt hagyta?

Mindazt, ami szép volt -önmagából adta?

Üresek a percek, gyászosak az esték...

Az emlékek köröttünk szédelgő, bús lepkék...

Szárnyukról hintve ránk feltörő bánatot,

Kényszerítve -tartsd magad! Erős vagy! -látszatot...

Elmúlik. Ami fáj... Begyógyul majd egyszer...

A szívével gyászol csak igazán az ember...

A fájdalom nem kérdi, ki az aki látja?

De azt, aki szeretett... Szeret ma is... Bántja...

Tatabánya, 2026. Július 9.

Kép forrása: MI