Kedves Jóisten!

 Catelyn:

Kedves Jóisten!

 

Kedves Jóisten! Merre járkálsz, mondd?

Nem figyelsz? Idelent sok a baj, a gond!

Nem látod, utánad milyen sokan sírnak?

Miért nem hallod meg, sohasem, ha hívnak?

 

Kedves Jóisten! Szívesen beszélgetnék veled!

Talán nem hiába veszem számra neved...

Csak kérdeznék -érdekel - miért mennek így a dolgok?

Fáj neked valami, ezért kevés a boldog?

 

Kedves Jóisten, csak azt szeretném tudni:

Miért nem lehet rögtön Mennyországba jutni?

Olyan sokan járjuk már éltünkben a poklot,

De miért kell annak is, aki sosem botlott?

 

Kedves Jóisten! Tudom, csak egy porszem vagyok,

És magam után talán már emléket sem hagyok,

De -félre ne értsd, soha nem kérnélek számon! -,

Hinni akarlak, de nem tudlak bármi áron...

 

Kedves Jóisten! Csak egy csöppnyi jót kell tenned!

Őszintén szeretnék, szívvel hinni benned!

Nem nekem, nem velem, nem magamért kérem!

Tedd meg, és jó leszek, őszintén ígérem!

 

Kedves Jóisten! Ember vagyok, tudod…

Nem érezlek, kezemet hiába is fogod…

Hiába kereslek, kutatlak, nem látlak!

Kedves, jó Istenem! Miért nem talállak?

 

Tatabánya, 2025. február 19.

Kép forrása: MI

Semmilyen

 Catelyn:

Semmilyen

 

Fiatalnak idős vagyok – idősnek meg fiatal…

Elég furcsa ez a kora fosztott lét – mint hivatal…

Felnőtt lettem, aztán ennyi – isten veled, ifjúság!

Idős korom, ne közelíts, nem vágyom én most még rád!

 

De azt hiszem ez sem jó így, semmilyen se állapot!

Hogy zajlott az alakulás -idősebbek – nálatok?

Könnyen ment, vagy nehéz volt egy kicsikét az átmenet?

Van esetleg segéd anyag, ami ezen átvezet?

 

Fiatalnak idős vagyok, idősnek meg fiatal…

Megpróbálom úgy gondolni: nem probléma, nem zavar…

De a csókolom-tól ráz a hideg, mert néni még nem vagyok!

A ráncaimmal – alig látni! – egyelőre megvagyok…

 

Nem járok már fogócskázni, fájnak már a lábaim…

Nem is olyan nagyok már a nagyra törő vágyaim…

Nyugalmon és békén kívül nem szeretnék semmi mást,

Hiszen egyre nehezebben viselem a változást…

 

Nem szeretek itthon ülni, de néha fáj az indulás!

Pihenni kell – rám is férne néhanap, ez nem vitás!

De azért ha meggondolom, ráérek még pihenni,

Persze azért óvatosan, nem kell mindig sietni!

 

Néha mintha ifjú volnék, már-már szinte szaladok!

Másnap meg csak botladozva, sóhajtozva haladok…

De többnyire így-se úgy se, vagy ahogy épp alakul…

Csak azért is megmutatom! Önmagamnak – makacsul!

 

Fiatalnak idős vagyok, idősnek meg fiatal…

Elég furcsa, kettős érzés: eső után zivatar…

Megbékélek előbb-utóbb, nincsenek már érveim…

Nem tudom, mit hoznak-visznek tova szálló éveim…

 

Hogyha egyszer idős leszek, és biztos nem fiatal,

Azt hiszem, hogy akkor lesz a helyzet az, hogy nem zavar…

De jelenleg felnőtt vagyok, semmi több vagy kevesebb…

Reménykedem csupán, hogy már nem lesz ennél nehezebb…

 

Tatabánya, 2025.  február 2.

Azt hiszem...

 Catelyn: 

Azt hiszem...

Azt hiszem, néha kell egy pofon, hogy legyen miből talpra állni!

Motiváció, új élet célok, vágy valamit csak megpróbálni!

Szembesülni a nehézséggel, keserű mosollyal tovább lépni…

Azt hiszem, hogy -igazából- bánat nélkül nem lehet élni…

Azt hiszem, hogy néha kell, hogy az élet durván fejbe vágjon!

Kell a lecke, kell a bánat, kell, hogy néha minden fájjon,

Mert különben elfelejtjük, a jó nem terem meg magától,

És nem lehet örömet tépni utak mentén álló fákról…

Azt hiszem, hogy néha kell, hogy az élet nehéz legyen!

Nem lenne különben oka, hogy az ember bármit tegyen,

Hiszen de jó lenne csak úgy a létezés kedvéért lenni,

És ami rossz, ami nehéz, mindent könnyen elfeledni…

Azt hiszem, hogy néha-néha szükségünk van ölelésre…

Türelemre, szeretetre, gyengédségre – nem kevésre…

Kell, mert hogyha jön a pofon, nagyon nehéz talpra állni,

Sokszor kell a támogatás, bíztatás, hogy nem fog fájni!

Azt hiszem, hogy néha kell, hogy egyszerre legyen itt minden!

Néha el kell mélyülni a hitetlenből fakadt hitben…

Reménykedni kell, és hinni, hasznunkra fog minden válni!

Minden rosszban keresve lehet csak a jót megtalálni!

Tatabánya, 2025. január 29.

Kép forrása: MI

Szabadnak születtem

 Catelyn:

Szabadnak születtem

Szabadnak születtem, az én életem élem!

Szabad akaratomból az én hibáim vétem,

És magamat okolom, mert nem hibás más, senki!

Az én érdekemben is csak én tudok mit tenni!

Szabadnak születtem, gyönyörűen, vadon!

Szerelemből testet öltve egy régen volt-napon...

Egy rövidke gyönyörért de nagy ár egy élet!

Nem adott cserébe elegendő szépet...

Szabadnak születtem. Akartam-e élni?

Lenne lehetőség a "nincs"-be visszatérni?

De csak úgy mint hogyha sosem lettem volna,

Nem mint volt, csak -de kár- megfeledkeztek róla...

Szabadnak születtem. Szabad vagyok. Talán...

Hiába kopogok a sok "nem lehet" falán...

Tétován toporgok, át akarok menni!

Kiskapukat kutatok, megpróbálok tenni...

Szabadnak születtem, de a magam rabja vagyok!

Az általam felhúzott akadályok nagyok,

Lépni kell nagyokat, nekifutni, szállni...

Legyőzni önmagam, mindent megpróbálni!

Szabadnak születtem. Szabad leszek újra!

Nem tör le -felállok! - a világ minden búja!

Szabad leszek egyszer, mert az akarok lenni!

Az én célom, és ezért csak én tudok tenni!

Tatabánya, 2025. Január 27.

Kép forrása: MI

Memento mori!

 Catelyn:

Memento mori!

Memento mori! Mert eljön az a nap!

Amikor, aki voltál, mindent hátrahagy!

Elindulsz a hosszú útra, és nem tudsz már mit tenni!

Abból, amit megalkottál, nem marad meg semmi!

Memento mori! Ki tudja mikor, hogy?

A hátralevő időd -tudod - percről-percre fogy...

Ne számolgasd, nincs értelme, ameddig tart, tartson!

Ne akard megtudni korán, mi vár a másik parton!

Memento mori! Hiszen nincsen mitől félni!

Lehetőséget kaptál így vagy úgy, de élni!

Nagyon sok döntésedet meg fogod majd bánni!

Hiába minden, elkéstél, már nem tudsz mit csinálni!

Memento mori! Mindegy. Egyszer úgyis vége!

A gátlásaidat azért ne söpörd mégse félre!

Légy jó, önmagadért, hiszen másnak úgysem számít!

Mindegy hogy a Pokollal vagy a Mennyországgal ámít...

Memento mori! Meghalunk mind, ennek így kell lenni!

Elfogadom, és nem akarok ellene semmit tenni!

Legyen, ahogy lennie kell, de annyira mégsem várom...

Tart ameddig, de az élet-utat a magam kedvéért járom!

Tatabánya, 2025. Január 25.

Kép forrása: MI

Beköszönő

 Catelyn:

Beköszönő

Kicsi vagyok, nem igazán értem még a világot!

Nem volt időm megszagolni minden egyes virágot!

Kíváncsiságom nem enged minden percben félni,

Úgy indultam el az útra: lesz majd hova térni!

Üdvözöllek titeket most, ismeretlen nagyok!

Ne bántsatok, láthatjátok milyen apró vagyok!

Nem is olyan régen jöttem közétek világra!

Tanítsatok, ne legyen az életem: hiába!

Annyi minden van, amit majd szeretnék én tudni!

Forgolódni, kúszni-mászni, lépegetni, futni...

Mindet felfedezni, sok-sok csodát látni,

És majd valamikor jó emberré válni...

Tiszta lapként jöttem, nem tudok rám írni...

Most tanulok mosolyogni, nevetgélni, sírni...

Idegenektől függök, és ha majd nagy leszek,

Ahogy megmutatták mindent majd úgy teszek!

Legyetek jók hozzám, jó leszek majd én is!

Neveljetek szívvel, kis szigorral mégis...

Olyan leszek amilyenné felnevelnek engem...

Nagyon fájna ha valaha csalódnának bennem!

Most még úgy gondolom: jó szeretnék lenni!

Csakhogy fogalmam sincs, mit és hogy kell tenni.

Tanítsatok engem csakis szépre, jóra...

Törődésre, kedvességre, simogató szóra!

Óbarok, 2025. Január 23.

Kép forrása: MI

Belefáradtam...

 Catelyn:

Belefáradtam...

 

Bele fáradtam már, hogy mindig megfeleljek...

Legyek éppen elég! Vagyok, aki vagyok!

Az sem foglalkoztat, hogy bárkit érdekeljek,

És hogy önmagamból vissza végül mennyit kapok...

 

Nem akarok többé megváltozni másnak!

Ha nem vagyok jó pont így, máshogy se legyek!

Nem érdekel, az sem, ha figyelnek, ha látnak,

És új pofonért helybe többet nem megyek!

 

Magamnak sem akarok megfelelni többet.

Megbékéltem, de ha kell – csak értem- változok!

Jó sok hibás döntés, hamvába holt ötlet,

Álom, amit ha kell önmagamból áldozok...

 

A fizikai lényem még zavarba jön néha,

Szégyenkezik, reszket, halványan pirul...

A kővé dermedt lélek, dacoskodón néma,

De megfáradtan végül békébe simul...

 

Összeolvad énné ez a furcsa páros,

Legyek elég éppen, hiszen nekem jó vagyok!

Persze lehet, hogy eme gondolatom káros,

Eldöntik majd ezt is a jövő- holnapok...

 

De szerintem akkor is jó leszek magamnak,

Megfelelnem többé már senkinek se kell!

Problémák és gondok akkor is akadnak,

Csak más véleménye -rólam- már nem érdekel!

 

Belefáradtam. Hogy mit gondol a másik.

Belefáradtam. Hogy mit kéne tegyek.

Belefáradtam. Talán ő csak játszik.

Épp ideje -érzem- , hogy önmagam legyek!

 

Óbarok, 2025. Január 16.

Kép forrása: MI