Catelyn:
Elfáradtam
Elfáradtam. Szeretnék végre pihenni.
Egy csak oda ajtón csendesen kimenni
Magam után némán fordítani kulcsra
Pedig szeretek élni. Ugye, milyen furcsa?
Viszont nem szeretek semmitől sem félni
Puszta létezésemért bocsánatot kérni
És a legjobb szándék mellett hibákat ejteni
A jövő-csapásokból percet sem sejteni
Nem szeretem kicsit sem a viharos eget
A fákat kicsavaró, tomboló szelet
Érzéseimet merev maszk mögé rejteni
Könyeket titokban, magamnak ejteni…
Csendben lenni mindig, mindent némán tűrni
Élet-papíromat kidobáshoz gyűrni
Tudni, hogyha egyszer többé már nem leszek
Hiába sok lehetőség, minden csak elveszett…
Szeretek álmodni, csak magamnak, szépet….
Dajkálni lelkemben sok-sok kedves képet
Felidézni olykor szebbnél szebb álmokat
Mindben erős vagyok, és egyben sem áldozat…
De az élet nem mese, az élet nem álom
Céltalan ösvények, az utam körbe járom…
Észre sem veszem, ha célomnál ott leszek
Egy pillanat lesz csupán, és tovább nem létezek
Idővel elfelejtik, hogy valaha voltam
Semmivé válik a jövőm, a múltam
Nem marad semmi, csak a nevem egy sírkövön
Mégis, valakinek, valahol, hogy éltem: köszönöm!
Bicske, 2022. június 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése