Főnix

 Catelyn:

Főnix

Sárga lánggal lobog a tűz…

Hamvába hull a fadarab…

Sötétet, hideget messzire űz,

Idézve igéző szavakat…

A mélyében ég egy ősi varázs,

Ami elpusztít vagy életben tart...

Elég hozzá egy apró parázs,

Egy lángnyelv, ami az élőbe mart…

Minden láng egy főnixnek szárnya,

Ami álnokul hirdeti nincs halál!

Az örök körforgás-kárhozatba zárva,

Megnyugvást semmiben nem talál…

Ha eleget élt már, sikoltva lángol,

Majd holtan hamvaiba hull…

A hamu fölött a füst némán táncol,

Míg a feltörő élet lángra gyúl…

Tűzből tűzbe, előröl kezdve,

A hamu pusztán csak átmenet…

Feltámadó, újulás-eszme,

Amit félresöpörni nem lehet…

Figyelmen kívül lehet csak hagyni,

Kényszeríve, hogy elégjen!

Levegőt éppen csak annyit adni,

Hogy elhamvadjon egészen!

Hogy később, amikor kihűlt a parázs,

Újra életre ébredjen!

Mint örök életű, kínzó ős-varázs,

Csak úgy, szinte már véletlen…

Visszatérve gyötrően éget,

Testet ölt fel a semmiből...

Véget nem érő, körforgás-élet,

Ami mégsem szólhat semmiről…

Egy tétova ötlet, aprócska eszme,

Valami homályos talán...

A bennünk megteremtődött messze,

A lángok közt lobogó magány…

Óbarok, 2023. február 5.