Csepp

Catelyn:

Csepp

Elgondolkodom néha: a tengeren túl mi lehet?

És miért olyan ritka az onnan érkező üzenet?

Kissebb-nagyobb hullámhegyek, köztük pedig völgyek…

Néha érzem felemelnek, néha összetörnek…

A tenger hullámai néha simogatnak lágyan,

Nekivágnék a messzeségnek önállóan, bátran!

Néha pedig durván, vadul, ide-oda vetnek!

A tajtékos hullámok attól félek, eltemetnek…

Szeretem a tengert, főleg nyugalomban nézni!

Nem is lehet olyan rossz a felszín alatt élni!

De akkor is szeretem, amikor haragos,

És a hullámok szél-verte éneke panaszos…

Szeretem a vizen az ébredő Nap fényét!

Szeretem a sápatag Hold ezüst tükörképét!

Szeretem a tenger morajló dallamát,

Olyan kifejező, mint a szebb balladák…

Van a tengerben valami -mágnesként vonz engem!

Néha úgy érzem, a tenger mélyen itt van bennem…

Mintha valahogy – lelkemben- a tenger lennék én is…

De ez azért ijesztő nekem egy kicsit mégis…

Ha újra születhetnék: a tenger cseppje lennék!

Meleg szelek hátán néha a Nap felé lebegnék!

Onnan nézném a nagy vizet, milyen gyönyörű, végtelen...

Talán most is vízcsepp vagyok, és a tenger az életem?

Bicske, 2023. január 20.

Tavasz

Catelyn:

Tavasz

Ideért a tavasz, letagadni nem lehet!

Korábban borul fénybe a napkelet…

Madarak dalolnak, kipattannak rügyek…

Elvégződnek maguktól a tavaszias ügyek…

Fényesebben ragyognak éjjel a csillagok,

Megtöltik a légteret a friss, üde illatok,

Az ég selymes mezején pamacs-felhők szállnak,

A szeretetlen szívek is szerelmessé válnak…

Új kezdet, új remény, és megújult élet…

Az elme az elmúltba elmerengve réved,

Hogy mit hoz a jövendő fürkészve kutatja…

Sikerre ítélik vagy inkább kudarcra?

Talán nem is baj, hogy nem tudjuk a jövőt…

Megélhetjük kicsit az elszaladó időt,

Észre sem véve, hogy magunk is rohanunk,

Néha szépen szállunk, néha meg zuhanunk…

De egy a cél, ahova majd oda fogunk érni…

Ugyanaz a sorsunk, ezért nem érdemes félni!

Talán ez lesz az utolsó, napfényes tavaszunk,

És menni kell még úgy is, hogy maradni akarunk…

Tavasz van. Napfényes, szelíd szellős tavasz.

Szédeleg a világ, mint megrészegült kamasz…

A gyümölcsfák virágszirom-hópihéket szórnak,

Derűsen hirdetve, hogy nyarat rejt a holnap...

De most még tavasz van, benne minden titka!

A lelkem a nap derűs fényét áhítattal issza...

Virág illat, madár ének, simogató szellő…

Kéklő égen átandalgó puha, fehér felhő…

Tavasz volt. Tavasz van. Talán lesz még tavasz!

Örömdallá alakul az ajkamon a panasz…

Tudom, nem tart örökké, és ez is el fog múlni,

De a világnak is szüksége van néha megújulni!

Jobb lesz vajon az újdonság, vagy esetleg rosszabb?

Az új kezdet ezernyi új csapást is hozhat,

De tele van ugyanúgy szívbéli reménnyel,

És a jövőben születő, tavaszi napfénnyel…

Bicske, 2023. március 24.

Virág-nyelv

 Catelyn:

Virág-nyelv

Mit mondanának a virágok, ha tudnának beszélni?

„Szívtelenség egy vallomásért bennünket letépni?”

Nézz a hervadó virágra, hogy hullik száraz szirma…

Mintha fájdalmában tiszta szirom-könnyet sírna…

Mit mondanának a virágok, ha megértenénk őket?

Örülnének, hogy megörvendeztetnek minket, nőket?

Tudják vajon a virágok, hogy van saját nyelvük?

A szín-szám-fajta miértjébe a titkainkat rejtjük…

Ha én virág lennék, tudom, hogy szeretnék élni!

Nem érteném, miért kellett a halálba tépni?

Állott vízben haldokolva hullna szirom-könnyem,

Magammal vinném titkomat az illat-fosztott csöndben…

Ajándékba virágot nem adok és nem kérek!

Minden virágszálban szép a benne rejlő élet!

Megcsodálom az üde és harmatos szirmokat,

Kiolvasva a bennük rejlő, meseszép titkokat...

Hiszen én is szeretem a virágot a réten!

Szeretem a jégvirágot -de kizárólag télen!

És tudom, hogy a virágok mind jelentéssel bírnak,

Csak jobban örülök, ha nekem képeslapot írnak…

De a legjobb az élő szóval fülbe súgott titok!

A bennem mélyen rejlő kamasz pironkodva vihog…

Hajolj közel hozzám, halkan megsúgom válaszom:

Szívem minden szeretetét neked örömmel átadom!

Óbarok, 2023. január 19. 

Játszási

 Catelyn:

Játszási

Vajon ki ne szeretne játszani?

Boldognak kell hozzá csak látszani!

Hogyha azok vagyunk, aminek látszunk,

Egye fene, gyere velem, és játsszunk!

Játsszuk el, hogy derűs az élet,

Mutassunk, rajta, nevetős képet!

Hogy irigykedjenek, most nem szabad sírni!

Csak néhány perc, annyit ki fogunk bírni!

Mutasd, mid van, én megmondom, ki vagy!

A hiányos tudástól az agy néha kihagy...

Ne gondolkozz, csendben tedd csak a dolgod!

Súgjanak össze, hogy: nézd milyen boldog!

Mit érzel, mondd, ha a lelkedbe nézel?

Neked is fáj, hogyha száz sebből vérzel?

Mégis kiraksz egy új, mosolygós képet,

A kirakatbabáknak nehéz az élet...

Fáj, kínoz, nehéz, de ki fogod bírni!

Úgy érzed, hogy talán nem szabad sírni?

Boldognak kell -mások kedvéért- látszani...

Nincs semmi baj, ki ne szeretne játszani?

Óbarok, 2023. január 19. 

Szeretném érteni...

 Catelyn:

Szeretném érteni... Idáig azt hittem: értem a világot… Elég, ha ismerek füvet, fát, virágot… Értékelem a holdat, a napot, a csillagot, A szél szárnyán illanó, halovány illatot… De úgy tűnik, minden egyezés véletlen, És nehéz beismerni nagyon, hogy tévedtem, De nem értem a világot mégsem, És úgy érzem, nem vagyok megértve én sem… Nem mintha bárki is érteni akarna, És alapvetően ez nem is zavarna, De gyermek-kíváncsiságom úgy érzem, oda… Nem fogom érteni a világot soha? Pedig én annyi mindent szeretnék tudni! Hogy lehet a csillagok közé feljutni? Hogy a világot távolról csodálva nézzem... Elégedetten: végre, már értem! Bicske, 2023. március 21.

Holnap?

Catelyn:

 Holnap?

Érdeklődés hiányában a holnap elmarad!

Bárcsak tudtam volna róla már hamarabb!

Reggel – azt hiszem-, hogy fel sem keltem volna!

Vagy a hangszóróból most heavy metal szólna!

Ha tudom, akkor talán ma dolgozni sem megyek!

Kit érdekelnek azok a dokumentum hegyek?

Tudom, hogy a munka nem végzi el önmagát,

De szórakoztam volna egy utolsót legalább!

Hogyha most mindenki a telefonon lógna,

Az utolsó beszélgetés vajon miről szólna?

S ki a közelben él, annak jut még egy ölelés?

A sok „nem érek ráért” szerintem túl kevés…

Életemben eddig sok mindentől féltem…

Most kell rádöbbennem, hogy még nem is éltem?

Annyi minden van, amit szeretnék még látni,

De nem lesz többé időm a világot bejárni!

Sírtam eddig eleget és nagyokat nevettem!

Azt hiszem, örülök, hogy volt, akit szerettem…

Mégis, éppen miattuk fog a holnap fájni…

Milyen érzés lehet sosem volttá válni?

Ide-oda csapong szeleburdi eszem!

A telefonra téved tétován a szemem…

Magamban számolom némán a perceket:

Mennyi van még hátra addig, míg nem leszek?

Most érzem igazán, mennyit ér egy óra!

Néhány pillanat pár kedveskedő szóra…

S most, amikor tudom: a holnap már nem jön el:

Felsikolt a lelkem: a holnapnak lenni kell!

Meg fogok becsülni minden egyes napot!

Bölcsen kihasználok minden pillanatot!

És ha a holnap egyszer igazán nem jön el,

Megbánás nélkül, nyugodtan megyek el…

Óbarok, 2021. november 19. 

Életem

 Catelyn:

Életem

Én nem kértem az életet. Adták. Minek?

De létem értelmét kívülem senki nem kérdi meg.

Ajándékba adták, vissza nem adhatom…

Isten nekem adta, így el sem dobhatom…

Van, ki a halált féli, én az élettől rettegek…

Míg ő az életét éli, én pont élni nem merek!

Gyávának születtem, szembe nem szállhatok…

Gyenge még a hangom, hát magamban lázadok!

Nem kérdezett senki, hogy kell-e ez az élet!

Hogy talán egyszer jobb lesz, csupán csak remélem…

De ha jobb nem is lesz, kérem, ne legyen már rosszabb!

Ezért könyörgöm Istenem, könyörgöm naphosszat!

Én nem kértem az életet! De adtad. Minek?

Hogy milyen célod van velem, senki nem érti meg,

De biztos oka van annak, hogy ilyen sorsot adtál!

Vajon milyen cél az, mire engem szántál?

Bármi legyen célod, nem szállhatok szembe.

Hiába is lázadnék, hisz a hangom gyenge…

Olyannak alkottál, hogy célodra jó legyek!

Miért nem mondod el, Uram, hogy mit tegyek?

Én nem kértem az életet! Adtad. Elfogadtam.

Bár teremthettél volna egy kicsit másabbnak…

Bátrabbnak egy kicsit, hogy élvezzem az életet!

De gyáva vagyok… Élni, szeretni nem merek…

Óbarok, 200….