Mentalitás

Catelyn:

Mentalitás

 

Nem születtem Afrikában – nem bírom a meleget!

Eszkimó sem vagyok, épp csak túlélem a teleket!

Kínaiul nem beszélek, nem ott van az ős-hazám,

És csodálkoznék, ha valaki mandarinul szólna rám…

Ne is kérdezz franciául – nem hinném, hogy felelek.

Széttárom majd karjaimat – többet nem is tehetek…

Bezzeg, hogyha belga lennél – ami szintén nem vagyok,

Értetlenül mosolyogva kívánhatnánk szép napot!

 

Nem megyek Ausztráliába nem bírom a pókokat!

Skorpiót és mérges kígyót – találnék ott jó sokat…

A krokodilt sem kedvelem,  és be kell valljam igazán:

Örülök, hogy a Nílus vidék sosem lesz az én hazám!

 

Spanyolország – marha meleg, túl sok ott a turista!

Ugyanez a helyzet, hogyha elutaznék Párizsba!

Tengerpartok – biztos esne, hogyha oda érkeznék…

Unatkozom, melegem van, nem tudom, mit élveznék?!

 

Írországban mindig esik, Anglia meg túl nemes…

Grönlandon meg túl sok a jég, vigyázni kell, el ne ess!

Görögország, Olaszország -oda megy, ki teheti…

Nem zavarja a nagy tömeg, az is lehet, szereti!

 

Én nem szeretem a tömeget, hosszú útra nincs pénzem…

Mennék mégis -nem jó itthon! – hogy is van ez? Nem értem…

Egy lakatlan sziget lenne  -vagy még az sem? - nekem jó…

Vagy egy messzi, nyugis bolygó - csak drága az űrhajó…

 

Sok a gondom, hol lenne jó? Megoldást most nem tudok…

Bökdösöm a térképet, hogy ide-oda, hogy jutok?

Ez se jó, és az se tetszik, hideg, meleg, egyebek…

Ki gondolná, rajtam kívül, hogy csak magyar lehetek?

 

Tatabánya, 2025. 07. 24.

Békés...

 Catelyn:

Békés...

Az élet és halál mezsgyéjén csend van...

Átölel mindent a megnyugvó béke...

A szív megfáradtan egy utolsót dobban...

Sóhaj a semmibe: a létezés vége...

Már nincs, ami fájna. Már nincsenek álmok.

Az illanó tudat elvitte a vágyat...

Dermedő tetemek, meghasadt bábok...

A lélek-pillangók messzire szálltak...

Körbefon mindent az elmúlás selyme...

Az elmében örökké dermed a pillanat...

A veszteség összes, fájdalmas terhe,

Arra hárul át, aki még itt maradt...

Az élet és halál mezsgyéjén csend van.

Várt vagy váratlan akár a vége,

A kialvó lélek-láng riadtan lobban,

És magába fogadja némán a béke...

Mány, 2025. Július 23.

Kép forrása: MI

Látogatóba

 Catelyn:

Látogatóba

 

A nevetés a legjobb gyógyír -megmondták az öregek…

Ezért írtam neked most egy jókedv-csaló szöveget…

A kórház nem wellness-hotel, ne itt akarj pihenni!

És viselkedj, ne kelljen majd idő előtt kitenni!

Nem étterem, örülj, hogyha nem mozog az ebéded,

Vagy ha mégis, siker élmény, vadásztál rá, elérted!

Nincs asszisztens, nincs komornyik, nincs titkárnő, semmi nincs!

Örülj, hogyha nővérkét látsz, minden példány drága kincs!

Becses minden egyes orvos, minden kósza ápoló!

Mind amelyik bírja ésszel, minden eü-s dolgozó!

Habár lehet ez-az reped, rozsda eszi, eltörött,

A minőségi felszerelés magán útra költözött…

A TB-ből erre futja, van ahol még erre se…

-”Ez még így van? - csodálja az ős-orvosok szelleme…

-Pont, ahogy volt négyszáz éve, nem sok minden változott!

Nem lehet a probléma más, mint a rendszer átkozott!”

Nem baj, ha fáj, itt-ott sajog, örülj, hogy még éldegélsz…

Csoda itt az optimizmus, hogyha bármi jót remélsz…

Persze, lehetne még rosszabb, ez van, ezt kell szeretni…

Hogyha meg akarsz gyógyulni, kezdjél sokat nevetni!

Azért ne sírj, nincsen nagy baj, veled van a szerencse…

Hiszen sorsod -bármilyen is – százszor rosszabb lehetne!

Aludj, pihenj, halkan jajgass, ne kapard a falakat…

Gyógyulgass, most nincs kiszabva semmilyen más feladat!

Légy türelmes, kezelhető, olyan, ki nem hisztizik…

Tökéletes beteg nincs – vagy legalábbis nem hiszik…

Neked sem kell annak lenned, elég, ha elviselnek…

Mert bizony, ha nem viselkedsz, idő előtt kitesznek!

Ne nyírd ki a nővéreket, sem az orvost, ápolót…

Legyél velük nagyon rendes, viszonozzák majd a jót!

Mert ha elmegy minden nővér, orvos, minden dolgozó…

Nem marad a rendszerből a végén tényleg semmi jó…

 

Bicske, 2025. július 16.

Borongós

 Catelyn:

Borongós

Életem egén -felettem- gyűlnek csak a fellegek...

Egyre inkább tartok tőle: önmagamban elveszek...

Elnyel -miért is ne félnék?- hirtelen a végtelen...

Nem is tudom, mi értelme annak, hogy még létezem?

Átölelnek, közrefognak, fojtogatnak álmaim...

Törve, tépve, meggyötörve söprik földet szárnyaim...

Csábít az ég, szárnyam tárnám, nem emel a lendület...

Mintha eső helyett szórnák rám a felhők terhüket...

Dörög, villámlik és gyászos-sötét felettem az ég...

Mégis, mintha sorsom súgná: elbírod még, nem elég!

Bárcsak tudnám, mit vétettem! Javítani nem lehet?

Ha elérném, letörölnék minden bánat-felleget...

De kicsi vagyok, nem érem fel, nekem túl magas az ég...

Sebet ejtve, megkarcolva, koppan, hullik már a jég...

Talán fáj, de nem is érzem, megszoktam már, meg lehet...

Talán azt sem veszem észre, ha a sorsom eltemet...

Most még élek. Nem adom fel! Tart amíg tart, vállalom!

Ide nekem balszerencse, keserűség fájdalom!

Kell hogy legyen célja annak, hogyha csöpp, hogy létezem!

Nem adom fel, mert ha mégis, darabokra szétesem...

Tatabánya, 2025. Július 13.

Kép forrása: MI

Fecskék

 Catelyn:

Fecskék

Eresz alatt régi fészek, nem új csak a fészek alj...

Fészek alján csendes csivit, madártrillás halk zsivaj...

Fecske szülők jönnek-mennek, dolgoznak az ösztönök...

Fiókáktól fogadalom: "Őszre én is megnövök!"

A fészekből néha egy-egy cseppnyi csőr kikandikál...

Kíváncsian: a sok minden hogy néz ki, és mit csinál?

Pedig ki még alig látnak, úgy kapják a legyeket,

És az apró fióka még nem is kíván egyebet...

Mire kinövi a fészket, megnőnek a vágyai...

Felemelik -fel az égig!- tollas testét szárnyai...

Átöleli pár csapással mindennap a világot...

Megcsodál majd -nem látta még! -fűt, fát, bokrot, virágot...

S ha az idő őszre fordul, szól a törvény: indulás!

A vándormadarakon kívül nem hallja meg senki más...

Csivitelve szárnyra kap, és megindul a kis sereg...

Sajnálkozva integetnek utánuk az emberek...

A fecskék népe nem kesereg, zsivajuk nem panaszdal...

Szelíd búcsú, szép ígéret: "Visszajövünk tavasszal!

Elmegyünk, mert így kell tennünk, nem találhat itt a hó!"

Távolodó csicsergésük tájra hulló altató...

Tatabánya, 2025. 07. 11.

Kép forrása: MI

Mackó mese

 Catelyn:

Mackó mese

 

Nem mindegyik játékmackó olyan cuki, mint hiszik…

Előfordul bizony az is, hogy némelyik hisztizik!

Nem jó ez se, az se, úgy se -bármit mondasz, sehogy se jó!

Pedig a kis mackó lelke olyan tiszta, mint a hó…

 

Csak éppen ma bal lábbal kelt, nem is aludt túl sokat!

Nem is éhes olyan nagyon, turkál, egyre válogat…

Aludna is, nagyot ásít, de az ágya nem puha…

Nagyon szorít, nem is olyan kényelmes az új ruha!

 

A cipője nagyon hangos, kopog csak amerre jár!

„Nem lehet így bújócskázni, minden hunyó megtalál!”

Bundájában lóg a masni, hogyha még nem hagyta el…

Hiába sok kedves kérdés, mikor duzzog, nem felel…

 

Szomjas, éhes, fáj a hasa, túl fényes a napsugár!

Hiába, ma úgy tűnik, hogy jót semmiben nem talál!

Pedig amúgy kedves, helyes, ha épp kedve engedi…

Mikor meglát, örül neked, mancsát vígan lengeti!

 

Nem kérdezi, mit is hoztál, örül csak mert miért ne?

Mosolyogva bújik -szinte- bárkinek az ölébe…

Cukorkát adsz, simogatod, átöleled, becézed…

Bólogatsz sok bölcsességre, akkor is, ha nem érted…

 

Megosztod -mert így tanultad -vele, mindazt ami van!

Ő meg örül -bocsszó, tényleg!-, rejti kincsét boldogan…

Csak hogy később eléd tárja, örülj vele mit kapott!

Mintha neki adtad volna a napot, holdat, csillagot…

 

Mert a kis mackók számára minden kacat csupa kincs!

Egy kis mackónál boldogabb lény a semmitől is -tudom – nincs!

Habár mikor kedve rémes, nem is olyan aranyos,

És akkor a legborzasztóbb, mikor dühös, haragos!

 

Nem találja ezt sem, azt sem, ki tette el nem tudja…

A játékot -jaj, de sok van! – nagyon hamar megunja…

Olvasgatna, de nincs kedve – „Unatkozom!”-kesereg…

Nem is sokban különböznek a mackók és a gyerekek!

 

Főleg akkor hasonlóak, mikor alászáll az est…

A csillagpor a szempillákra szelíd, puha álmot fest…

Elringatja bágyadt testét minden, ami csupa jó…

Súgva száll az éjszakába az anya-hangú altató…

 

Tatabánya, 2025. június 24.

Kép forrása: MI

Búcsú a tündértől

 Catelyn:
Búcsú a tündértől
 
Magányos tündér, maradék mese…
Emlékké fakuló, tiszta hit…
Találkoztam, a szobámban vele,
Örömmel köszöntöttem újra, itt!

Tényleg örültem, hogy újra itt van!
Megsirattam, amikor elhagyott…
Szárnyán a holdfény finoman csillan,
Két szeme boldogan felragyog!

Kicsit, mintha csalódott lenne,
Bennem a gyermeket keresi…
Kutatom én is a csodákat benne,
De a lelkünk egymást már nem leli…

Pedig én annyira akartam látni!
Most nem szeretném, hogy itt legyen!
Titok volt csupán a jöttére várni,
Vágyott gyümölcs, ami már nem terem....

Isten veled Tündér, a mesének vége.
Szép volt? Talán az, nem tudom…
Rábízom emléked a tavaszi szélre,
Ezúttal örökre búcsúzom…  
 
Tatabánya, 2025. március 17.

Kép forrása: MI