Catelyn:
Ősz
Ősz van, keringőzve
szállnak, hullanak a levelek…
Szürke felhő
-égszitán át -ködfátyolként lepereg…
A levegőben nem
szállnak már üde nyári illatok,
A bomló avar
keser-íze csak mit a szél itt hagyott…
Hűvös szellő,
őszi szellő, reszketnek a levelek…
Tarka-barka lágy
folyamban gázolnak a gyerekek…
Selymes, puha, barna
fényben koppannak a gesztenyék,
Felidézve
gyermekkorok múltba hulló szellemét…
Még utolsó
erejükkel kapkodnak a virágok,
Megigéznék
utoljára kicsit még a világot!
De hiába, száraz
szirmuk előbb-utóbb földre száll,
A hervadozó
virágokban szépet senki nem talál…
De az ősznek is
megvan a sajátságos szépsége,
Bátran kívánkozhat
bármely híres festő képére!
Zöld és barna,
piros, sárga, csak egy kicsi mindenből!
Be sem lehet telni
talán a szemnek való kincsekből!
Fa tetején levél
izzik, innen nézve szinte ég!
A lomb közepe itt-ott sárga,
alul pedig zöldes még…
Néhány rügy a
levelek között tétovázva kipattan,
Megzavarta a
napsütés, azt gondolja tavasz van!
Hajnalban a világot
már dér mázolja fehérre,
Léptek alatt harsan
fel a fagyott fűszál zenéje!
Könnyed, hűvös,
őszi zápor kopogja a dallamot,
Egyre rövidebbek
lesznek minden nap a nappalok…
A kertek alján
fehér csendben, puha léptű tél oson,
Jégvirággal
kopogtat be hajnalban az ablakon…
Beköszön csak,
tovább siet, intve: mindjárt itt leszek!
És kicsit később
vastag felhő szélén ülve incseleg…
A felhőt nézem,
tőle kérdem, ugyan nekünk mit hozott?
Puha, vastag
takaróján hópihécske csillogott…
Legalábbis annak
néztem, de magasan s messze volt,
Őszi eső csepergés
csak, amit most még szerte hord…
Óbarok, 2022.
november 13.
