Otthon-lét

Catelyn:

Otthon-lét

Ez már nem a régi otthon, már nem a régi fészek!

Hiányoznak belőle elég fontos részek!

Pedig ugyanaz a ház, őrségét a régi helyen állja!

Mégis, mintha valakit tárt karokkal várna...

Valakit, ki olyan messze, nem jöhet már vissza!

Kopott ablak üvege az eső könnyet issza...

Múlt idő homályában megfakuló álom...

Gyermekkorom derűjét már sehol nem találom...

Pedig azért egyben van valahol a lényeg!

Ugyanolyan árnyékok, ugyanolyan fények...

Ugyanazok a falak is, ugyanaz a tető...

Csak valahogy hiányzik belőle az erő....

Valamikor -gyermek szemmel -palotának láttam!

Padlás létra fokain hercegnősen jártam!

Nem féltem, tudtam, hogy megvéd az otthonom!

A felnőtté válással mi változott? Nem tudom...

Lehet én változtam? Azért látom másnak?

Szeretnék ellenállni minden változásnak!

Azt szeretném, ami rég volt! Ha minden olyan lenne!

És nem változna többé soha semmi benne!

Az vagyok - a felnőtt - aki régen akartam lenni!

Hogy gyermek legyek újra, vajon mit lehetne tenni?

Ha behunyom a szemem, ha úgy teszek, ha játszom...

Egy boldog pillanatig talán kisgyereknek látszom…

Felnőttem. Ez van. Ez a dolgok rendje...

Valahogy mégis kevés örömöm van benne...

De örülni fogok! Van akinek más jutott!

Szomorú sors azé, aki felnőni nem tudott...

Örülni fogok, keresem majd mindenben a szépet!

Más szemmel nézve talán nem is rossz az élet!

S ha nem is lesz már semmi olyan, úgy ahogyan régen... 

Talán le tudom élni az életemet szépen...

Óbarok, 2023. május 18.

Que sera, sera...

 Catelyn:

Que sera, sera...

Jöjjön most bármi, én már csak nevetek!

Jelenleg ez a legtöbb, mit tehetek…

Majd lesz valahogy, véget fog érni!

Nem vagyok hajlandó a jövőtől félni!

Az én sorsom, de igazán mégsem függ tőlem…

Van benne váratlan fordulat bőven…

Majd lesz valahogy, én ki fogom bírni!

Nem fogok semmiért azért sem sírni!

Az éveim során sírtam már eleget!

Fáj? Nem számít! Én azért is nevetek!

Ami belül van, úgysem láthatja senki…

Bonyolult dolog ez: embernek lenni…

Néha szeretnék csupán virágként élni!

Nem rettegve attól, hogy le fognak tépni!

Vagy a szél szórja messzire rólam a szirmokat,

Miközben tetemem díszít majd sírokat…

Lennék egy kő darab, hangyányi szikla…

Semmibe lobbanó, aprócska szikra….

Elmúló pillanat, egy illanó álom…

De embernek születtem… Néha már bánom!

Ha tudom előre, vagy ha kérdeztek volna…

A lét-történetem talán másképpen szólna…

Az én mesém, de mégsem egyedül én írom…

Semmi baj. Véget ér. Bármi jön, kibírom!

Óbarok, 2023. május 17.

Adj erőt!

 Catelyn:

Adj erőt!

Adj erőt, hogy én is tudjak másnak erőt adni!

Gyengeséget, hogy képes legyek -amikor kell - kapni!

Szelídséget, hogy letöröljek szívből vérző könnyet!

Nyugalmat, hogy elviseljem az áhítatos csöndet!

Bátorságot, hogy képes legyek leemelni terhet!

Bölcsességet, hogy felismerjem az embert, hogyha szenved!

Békét kérek, hogy másoknak is tudjak békét adni!

Alázatot, hogy tudjak később én is elfogadni!

Segítséget, hogy másoknak majd segíteni tudjak!

Célt, és hozzá támogatást, hogy végül oda jussak!

Tisztán látást, hogy észrevegyem: végre odaértem…

Feladatot, hogy a lelkem sose legyen tétlen!

Adj erőt, hogy erős legyek, adj erőt, hogy gyenge!

Nem számít, ha nem juthatok soha be a mennybe!

Adj erőt, mert nem akarom a poklot sem járni!

Adj erőt, hogy képes legyek vígaszra találni…

Bicske, 2023. május 9.

Maradtam volna...

 Catelyn:

Maradtam volna…

Maradtam volna, gyermek, mint régen…

Tűnődve tündérporos meséken…

Játszanék, néha csak úgy téve, mintha…

Ezernyi jövőkép, ezernyi minta…

Töprengve, mi lesz, ha nagy leszek egyszer?

Miért nem maradhat gyerek az ember?

Muszáj-e felnőni, én maradnék kicsi!

Olyan, ki a varázst még valónak hiszi!

De hiába, felettem is elszálltak az évek…

Voltak fájdalmasak, de voltak köztük szépek…

És voltak olyanok, amiket észre sem vettem…

Nyomtalanul libbentek tova szépen, csendben…

Maradtam volna gyermek, mint régen!

De elszállnak az évek, mélabúsan, szépen…

Nem tudom mikor, de időközben felnőttem…

És az eljövendő esőt kutatom a felhőkben…

Úgy lennék a gyermek, aki hajdan voltam!

Bárcsak nem történtté foszlana a múltam!

A jelenem a jövő homályába veszne…

Ha újrakezdhetném… Vajon máshogy lenne?

Ez a felnőttesdi-dolog nem való még nekem!

Akármerre tartok, sehol nem lelem a helyem…

A tükörből egy idegen arca néz rám vissza,

Csak a szeme bogarában él a régi szikra…

Valahol mélyen, bent, ott van még a gyermek!

A jövendő felé törve álom-lepkét kerget…

Bármikor elém léphet, kacagva: megjöttem!

Fogok-e örülni – egyszer -, hogy felnőttem?

Milyen furcsa, valamikor nagy akartam lenni!

Ezer, világot megváltó, nagy s jó dolgot tenni!

Onnan, lentről elérhetőbbnek tűntek a csillagok…

Az vagyok, mi lenni akartam, de igazán én vagyok?

Maradtam volna – vagy lennék újra gyermek!

Szőnék sárkány ellen ezerféle tervet!

Kergetnék szívesen illatos álmokat!

Lennék én… Én lennék… a gyermek, ki játszogat…

Talán gyermek vagyok, és felnőttnek csak látszom!

Ez a felnőttesdi egy hóbort csak, mit játszom…

Holnap hercegnő leszek, vagy legyőzhetetlen szellem!

Legalább te maradj még egy kicsit gyermek: lelkem!

Mány, 2023. május 08.

Holdfény

 Catelyn:

Holdfény

Szelíden csábít a telihold fénye,

A lelkem kitárja a szárnyait!

Önmagam rejtett, misztikus lénye,

A világba sikoltja vágyait!

Ott él bennem, elrejtve, némán,

Suttogva szórja az átkokat!

Bilincsbe verve, megkötve, bénán...

Melyikünk vajon az áldozat?

Én alkottam, vagy belőle lettem?

Magam elől rejtem el magamat?

Én vagyok a test, ő pedig a lelkem,

És én emeltem köré a falakat?

A világot tőle, vagy őt a világtól?

Kit védek kitől, kit bujtatok?

Támadok, vagy támadnak ezer irányból?

A saját kezeim által fulladok…

Mea culpa, igen nagy vétkem…

Kinek a bűne, hogy létezek?

Hibás döntések, reszkető szégyen,

Örülnöm kéne, hogy élhetek?

Örülnöm kellene! Örülök. Néha...

De többnyire inkább csak úgy teszek…

A bennem élő sötét-én néma,

Ha felszínre tör, félek elveszek!

Érzem, tudom, hogy ő is a részem!

Valahol magamban ő: én vagyok!

Fényes telihold, a csillagos égen-

Hajolj le hozzám, nézd, itt vagyok!

Hajolj le hozzám, emelj fel engem!

A lelkem kitárja a szárnyait!

Van valami sötét -érzem – itt, bennem:

Ami a fülembe suttogja vágyait…

Vágyom már én is, és parancs az óhaj,

De rettegve sikoltom: Nem lehet!

Ajkamon libben át a belőle-sóhaj,

Én vagyok az, aki eltemet…

Rossz és jó vagyok, a vég és a kezdet,

Egyszerre semmi és végtelen…

A lelkem mélyében sötét vágy reszket,

És derűsen kacag, ha vétkezem…

Óbarok, 2023. 04. 05.

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Saját versikémmel, és saját kezűleg online-szerkesztett

 nyuszkómmal kívánok mindenkinek kellemes húsvéti

 ünnepeket!

Catelyn

 

 

Farsangok

Catelyn:

Farsangok

Farsang volt. Az első. És én virág árus voltam.

Papír virágaimat a kosaramban hordtam…

Mindenkinek a kezébe adtam egy-egy szálat,

Mosoly-pénzben, ölelésben szabtam hozzá árat…

Farsang volt. Valamiért babának öltöztettek.

Büntetés volt, nem értettem, miért nem szeretnek?

Mert ha mégis szeretnének, űrhajós lehetnék!

Csillagok közt szárnyalhatnék, éppúgy, mint a lepkék!

Farsang volt. Bohóc helyett végül mackó lettem…

Arcomra anyám-rajza medve maszkot tettem…

Nem vonultam mégsem. Én már nagy akartam lenni!

Ciki volt már farsangolni álruhában menni…

Farsang volt. Táncoltunk a hagyományok szerint!

A tánctanár a múlt ködéből lemondóan legyint…

Akárhogyan igyekeztünk, kicsit mégis féltünk,

Ahogy szemlesütve – azért büszkén – egy ütemre léptünk!

Farsang van. Én úgy szeretnék újra gyerek lenni!

Nem szégyellnék farsangolni álruhában menni!

Talán jelmezt viselek, és felnőttnek csak látszom?

Ha behunyom a szemem, akkor elhiszem, hogy játszom…

Óbarok, 2023. január 14.