Szerzői jogvédelem

Az itt megjelent írások a szerző (Catelyn), vagyis én saját írásai(m), ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján szerzői jogvédelem alá esnek. Megtiszteltek vele, ha kifejezitek véleményeteket (akár negatív akár pozitív), de egyúttal szeretném kérni, hogy ha megosztjátok műveimet, legyetek kedvesek feltűntetni engem, mint szerzőt. Köszönettel: Catelyn

2023. március 3., péntek

Holnap?

Catelyn:


 Holnap?


Érdeklődés hiányában a holnap elmarad!

Bárcsak tudtam volna róla már hamarabb!

Reggel – azt hiszem-, hogy fel sem keltem volna!

Vagy a hangszóróból most heavy metal szólna!


Ha tudom, akkor talán ma dolgozni sem megyek!

Kit érdekelnek azok a dokumentum hegyek?

Tudom, hogy a munka nem végzi el önmagát,

De szórakoztam volna egy utolsót legalább!


Hogyha most mindenki a telefonon lógna,

Az utolsó beszélgetés vajon miről szólna?

S ki a közelben él, annak jut még egy ölelés?

A sok „nem érek ráért” szerintem túl kevés…


Életemben eddig sok mindentől féltem…

Most kell rádöbbennem, hogy még nem is éltem?

Annyi minden van, amit szeretnék még látni,

De nem lesz többé időm a világot bejárni!


Sírtam eddig eleget és nagyokat nevettem!

Azt hiszem, örülök, hogy volt, akit szerettem…

Mégis, éppen miattuk fog a holnap fájni…

Milyen érzés lehet sosem volttá válni?


Ide-oda csapong szeleburdi eszem!

A telefonra téved tétován a szemem…

Magamban számolom némán a perceket:

Mennyi van még hátra addig, míg nem leszek?


Most érzem igazán, mennyit ér egy óra!

Néhány pillanat pár kedveskedő szóra…

S most, amikor tudom: a holnap már nem jön el:

Felsikolt a lelkem: a holnapnak lenni kell!


Meg fogok becsülni minden egyes napot!

Bölcsen kihasználok minden pillanatot!

És ha a holnap egyszer igazán nem jön el,

Megbánás nélkül, nyugodtan megyek el…


Óbarok, 2021. november 19. 

Életem

 Catelyn:


Életem


Én nem kértem az életet. Adták. Minek?

De létem értelmét kívülem senki nem kérdi meg.

Ajándékba adták, vissza nem adhatom…

Isten nekem adta, így el sem dobhatom…


Van, ki a halált féli, én az élettől rettegek…

Míg ő az életét éli, én pont élni nem merek!

Gyávának születtem, szembe nem szállhatok…

Gyenge még a hangom, hát magamban lázadok!


Nem kérdezett senki, hogy kell-e ez az élet!

Hogy talán egyszer jobb lesz, csupán csak remélem…

De ha jobb nem is lesz, kérem, ne legyen már rosszabb!

Ezért könyörgöm Istenem, könyörgöm naphosszat!


Én nem kértem az életet! De adtad. Minek?

Hogy milyen célod van velem, senki nem érti meg,

De biztos oka van annak, hogy ilyen sorsot adtál!

Vajon milyen cél az, mire engem szántál?


Bármi legyen célod, nem szállhatok szembe.

Hiába is lázadnék, hisz a hangom gyenge…

Olyannak alkottál, hogy célodra jó legyek!

Miért nem mondod el, Uram, hogy mit tegyek?


Én nem kértem az életet! Adtad. Elfogadtam.

Bár teremthettél volna egy kicsit másabbnak…

Bátrabbnak egy kicsit, hogy élvezzem az életet!

De gyáva vagyok… Élni, szeretni nem merek…


Óbarok, 200….



2023. február 15., szerda

Földrengés

Catelyn:


Földrengés


Megrendült a föld, és ledőltek a falak...
Ürességbe hullnak a vigasztaló szavak...
Válasz nélkül vesznek semmibe az imák...
Megrendült a föld... És megrendült a világ!

Egyre haloványabb a remény sápadt lángja... Ki gyermekét, ki szülőjét sehol nem találja... Családok vesztek -mind egytől-egyig- oda... Lesznek akiket nem találnak meg soha... Jelöletlen sírokban ismeretlen holtak... Pár nappal ezelőtt még biztonságban voltak! Nagyot fordult velük azóta a világ... Haszontalannak tűnnek most az imák... A romok alatt pislákol az élet néha mégis... Sebesültet találtak, hát reménykedem én is! Feszültségben telnek órák, múlnak el a napok... Tömegsírokat szentelnek zokogva a papok... Ledőltek a falak, és összetörtek álmok... Lelkiekben közöttük most szemlesütve járok... Kedvem lenne földre rogyni, keservesen sírni... Mennyi baj és szenvedés! Hogyan fogják bírni? Megrendült a föld, és ledőltek a falak... Nem segítenek most a vígasztaló szavak... Az imák válasz nélkül talán hiába is szólnak, De reménykedem tartogat csodát még a holnap!
Óbarok, 2023. 02. 14

2023. február 10., péntek

Mea culpa

 Catelyn:


Mea culpa



Hibáztam most, mea culpa, olykor velem is megesik…

Vannak, akik a hibák sorát, kárörvendően nevetik…

Szólj rám, lelkem, hogyha én is gúnyolódva nevetek!

Emlékeztess, olyan cipő ez, amiben én is lehetek!



Jót akartam. Igyekeztem. Hadd próbáljam újra!

Tudom, hogy a tetteimnek mind megvan a súlya...

És nem lehet a megtörténtet sosem-volttá tenni,

És vannak napok, amikor jól nem sülhet el semmi…



Ez egy ilyen nap volt talán… Tudom, túl kell lépni…

Nem akarom a sebeket felkaparni, tépni…

Megpróbálnám máshogy, hogyha lehetne… ha tudnám…

Marcangoló bűntudatom kitör mint egy vulkán…



Csak én magam elől éppen nem tudok elfutni...

Hogyan tudnék újra békés menedékbe jutni?

Nem tehetek úgy, mintha nem történt volna semmi…

Bocsánatkérésen kívül mit tudnék még tenni?



Nem most. Most még fáj. De elfelejteni nem fogom!

A mikort és a hogyant talán e percben még nem tudom…

És nem állítom, hogy a sebed nekem jobban fájna,

De önvádam az összes karmát kínzón mélyre vájja...



Egy aprócska seb a lelkeken, ez is elfog múlni…

Idő kell -mint minden sebnek – most is begyógyulni…

Később talán -én is tudom- nem fog annyira fájni…

De nem szeretek vétkesként hibás cipőben járni...



Bicske, 2023. 02. 10.


2023. február 8., szerda

Képek

Catelyn:


Képek


Túlszerkesztett képeken vadidegen arcok!

A való és a lehetne között dúló harcok…

Az elképzeltnek küldött sok kis hamis "tetszik",

Az őszinte bókok mind az értéküket vesztik...


Magunkénak hazudott, hőn áhított dolgok...

Keserves az irigység: a másik miért boldog?

Amilyen ő, én is vágyom éppen olyan lenni!

Csak ne kelljen semmit sem az álmaimért tenni!


Legyen minden szép és jó, legyen minden rendben!

Csodáljanak idegenek, áhítatos csendben!

Jobban, mint másokat, hadd legyek én az álom!

Nagy akarok én is lenni, csakis erre vágyom!


Képeket szerkesztgetek, nem baj, hogy csak látszat…

Lassan én is elhiszem, jobb vagyok, mint az átlag!

Hogy a képen nem én vagyok? Valakit érdekel?

Vágyott eszmény-énem, hazudd, hogy létezel!


Hazudj nekem tükör, hadd higgyem, más vagyok!

Higgye el mindenki, a tetszetős látszatot!

Ha elég sokáig csináljuk, végül a kép leszek,

Ami mögött most még csak árnyékként létezek?


Ha az leszek, aki lennék, ki lesz az, aki vagyok?

Hova tűnik minden el, amit hátra hagyok?

Mihez kezdek, hogyha úgy is jobb akarok lenni?

Bármi áron, csak ne kelljen az álmaimért tenni…


Óbarok, 2023. február 08.


2023. február 5., vasárnap

Főnix

 Catelyn:


Főnix


Sárga lánggal lobog a tűz…

Hamvába hull a fadarab…

Sötétet, hideget messzire űz,

Idézve igéző szavakat…


A mélyében ég egy ősi varázs,

Ami elpusztít vagy életben tart...

Elég hozzá egy apró parázs,

Egy lángnyelv, ami az élőbe mart…


Minden láng egy főnixnek szárnya,

Ami álnokul hirdeti nincs halál!

Az örök körforgás-kárhozatba zárva,

Megnyugvást semmiben nem talál…


Ha eleget élt már, sikoltva lángol,

Majd holtan hamvaiba hull…

A hamu fölött a füst némán táncol,

Míg a feltörő élet lángra gyúl…


Tűzből tűzbe, előröl kezdve,

A hamu pusztán csak átmenet…

Feltámadó, újulás-eszme,

Amit félresöpörni nem lehet…


Figyelmen kívül lehet csak hagyni,

Kényszeríve, hogy elégjen!

Levegőt éppen csak annyit adni,

Hogy elhamvadjon egészen!


Hogy később, amikor kihűlt a parázs,

Újra életre ébredjen!

Mint örök életű, kínzó ős-varázs,

Csak úgy, szinte már véletlen…


Visszatérve gyötrően éget,

Testet ölt fel a semmiből...

Véget nem érő, körforgás-élet,

Ami mégsem szólhat semmiről…


Egy tétova ötlet, aprócska eszme,

Valami homályos talán...

A bennünk megteremtődött messze,

A lángok közt lobogó magány…


Óbarok, 2023. február 5.


2023. február 3., péntek

Havazik

 Catelyn:


Havazik


Havazik. Talán most örülni kéne,

Pedig tudjuk, nem marad semmi se…

Évek óta nem jut a télre,

Csak néhány eltévedt hópihe…


Néha a pelyhek tétován hullnak,

Mint akinek muszáj most esnie…

Végül mind egy pocsolyába fúlnak,

Pont úgy, ahogyan kell lennie…


Az udvarunkon állt még hóember,

És faragtam jégből szobrokat!

És építettem várat is egyszer,

Kezem alatt nőtt a hókupac!


A fagyott halomba kezemmel vájtam,

Ajtót, lőrést, ablakot…

De hogy igazán nagy legyen, hiába vártam,

Mert a földre hullt hó elfogyott…


Esdve néztem fel a magasba,

Az eget takaró felhőkre…

Hátha még egy kicsit havazna…

Hogy egy torony lehessen belőle…


Egy kevéske hó, egy marék elég lesz!

Egy torony, és pár ház a faluba…

Egy aprócska rész, az óriás egészhez,

És egy picike őr még a kapuba…


Nem esett több hó... Sosem lett készen.

Csepegve olvadt el a vár...

Ritkán látok hófelhőt az égen,

A tél már szinte csak faggyal jár...


Szédülve hullnak a tétova pelyhek!

Talán most örülni kellene?

Indulni készül, messze a felleg…

Kiürült talán a belseje?


Földet ért az utolsó pihe…

Sebesen olvad, nem is vár…

Ha gyorsan elillan, minek jött ide?

Elborít mindent a hideg sár…


Óbarok, 2023. február 3.